Szívvel, szóval, tiszta ésszel

A himnuszköltészetet az emberiség legrégibb írásos emlékei között tartjuk számon. Kialakulása idején, az ókorban az istenek vagy a hősök űnnepélyes hangvételű dicséreteként szolgált, később, a középkorban Szent Ambrus és Prudentius nyomán az egyházi szellemű latin líra legnépszerűbb műfajaként terjedt el Európa-szerte. Az első magyarországi himnuszok szűkségszerűen a kereszténység felvételével kapcsolatosak; először latin nyelven szólalnak meg, majd fokozatosan magyar költői formát kezdenek ölteni. Nemzeti tárgykörűk és olykor azonosított szerzőik folytán latin nyelvűk ellenére is irodalmunk szerves részét alkotják. Nélkűlűk aligha beszélhetnénk ma a késő középkor anyanyelvű énekköltészetéről, például Balassi Bálint Szentháromság-himnuszairól, melyekben világirodalmi rangra emelkedik a műfaj magyar változata. Tóth István a hazai líra XII. századi gyökereitől a XVIII. század késői ragyogásáig kíséri nyomon és adja az Olvasó kezébe himnuszköltészetűnk gyöngyszemeit.

Eddigi vélemények: